Főoldal » Felső menü » Rólunk » Sajtó » Archívum

Tisztelt Látogató!

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (www.antsz.hu), valamint az országos intézetek honlapjainak aktuális tartalmakat megjelenítő oldalain szíveskedjen tájékozódni.

Árvíz a Dunán: átszervezték a háziorvosi és a gyógyszertári ügyeletet a Dunakanyarban

2013.06.08. Nyomtatás
Három településen továbbra is csak forralva ajánlott fogyasztani a vezetékes ivóvizet

Újabb településen segítik zacskós vízzel a biztonságos ivóvízellátást. Dunabogdányban II. fokozatú ivóvíz korlátozást rendeltek el, miután több kutat áramtalanítani kellett. A település ivóvízellátásához szükséges mennyiség harmadát így is biztosítani tudják, a kieső mennyiség pótlására a helyi vízszolgáltató összesen 3800 liter mennyiségben bocsájtott rendelkezésre zacskós vizet.

Továbbra is csak forralás után ajánlott fogyasztani a csapvízből Dömösön, Pilismaróton és Dobogókőn. A zacskós víz mellett lajtos kocsikkal is segítik az ellátást, Dömösön és Pilismaróton a Polgármesteri Hivataloknál szervezik az elosztást, a Duna Menti Regionális Vízmű tájékoztatása szerint igény esetén a dobogőkői szálloda elé is tudnak egy kisebb lajtos kocsit biztosítani. Ezeken a településeken a helyi vízszolgáltató pénteken arról tájékoztatta az egészségügyi hatóságot, hogy a dunai árhullám miatt a vízminőség romlása várható – ezért volt szükség a megelőző intézkedésre. Dunabogdányban pedig azért van szükség zacskós vízosztásra, mert a falu vezetékes ivóvízellátást biztosító kutak közül többet áramtalanítani kellett. A rendkívüli árhullám miatt a veszélyeztetett területeken folyamatos a vezetékes ivóvízellátás felügyelete. Több helyen megemelték a vízhez adagolt klór mennyiségét. Aki a csapvizet emiatt kellemetlen szagúnak érzik, forralással a jelenséget megszűntetheti.

A Komáromi Járási Népegészségügyi Intézet kiköltöztetésre került a Komáromi Polgármesteri Hivatalba, elérhetőségük változatlan és folyamatosan biztosított. A Komáromi Selye János Kórházban az ápoltak kimenekítése esetén a betegek fogadására és ellátására, a katasztrófatervben foglaltaknak megfelelően a környék kórházai felkészültek. A kimenekítés és az egészségügyi szakszemélyzet átirányítását elrendelő határozatok előkészítése megtörtént. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal folyamatos, megerősített ügyelet ad, hogy ezzel biztosítsa az adminisztrációs munka gördülékenységét. A dunai árvízzel érintett 7 megyében összesen több mint száz tisztiorvos, közegészségügyi-járványügyi felügyelő, laboratóriumi munkatárs, biológus vesz részt a védekezési feladatokban.

Szob környékén az orvosi ügyelet ellátási területén kellett módosítani. A Dunai árhullám visszaduzzasztó hatása miatt az Ipoly vízszintje is elérheti azt a szintet, hogy Szobról az ügyelet 9 települést nem tud megközelíteni. A térséget ellátó öt háziorvos megosztva gondoskodik az ügyeletről. Hasonló módon biztosítják a gyógyszertári ügyeletet: a szobi és a vámosmikolai gyógyszertár vezetője is vállalta, hogy folyamatos, telefonos elérhetőséget biztosít és szükség esetén a gyógyszerigényeket kielégíti.

Az ÁNTSZ ismételten hangsúlyozza, hogy árvíz idején kiemelten kell figyelni az általános higiénés szabályok fokozott betartására. Fontos a rendszeres, szappanos kézmosás és/vagy a különböző kézfertőtlenítő készítmények, kendők használata, különösen evés, adott esetben cigarettázás előtt. Soha ne nyúljunk piszkos kézzel a szemünkhöz, a szánkhoz. A sebeket minél előbb, megfelelően el kell látni, hogy ezzel is csökkentsük a fertőzésveszélyt. Különösen fontos mindez a védekezésben részt vevőknél! A szülők figyelmét felhívjuk, hogy gyermeküket az árvízzel elöntött részeken még a sekély vízben se engedjék játszani, pancsolni, mert a víz fertőző források közvetítője lehet!

További hasznos információk:
https://www.antsz.hu/felso_menu/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/antsz_sajtokozlemenyek/aktualis_ar_es_belviz

ÁNTSZ Kommunikációs Főosztály