Főoldal » Felső menü » Rólunk » Sajtó » Archívum

Tisztelt Látogató!

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (www.antsz.hu), valamint az országos intézetek honlapjainak aktuális tartalmakat megjelenítő oldalain szíveskedjen tájékozódni.

Az árvízi védekezés közegészségügyi-járványügyi biztosítása a teljes érintett területen megfelelő

2013.06.12. Nyomtatás

Stabil a járványügyi helyzet az árvízzel érintett területeken, nincsenek fertőző megbetegedések halmozódására utaló jelek a Duna mentén. A kedvező helyzet megőrzéséhez azonban továbbra is szükséges az általános higiénés szabályok fokozott betartása. Dunaújvárosban visszatérő problémát okoz, hogy az Alsó-Duna-parton a fertőzésveszélyre figyelmeztető feliratok ellenére is többen belemennek a vízbe.

Győr-Moson-Sopron megyében visszaszállították otthonukba azokat a győrújfalui lakókat, akiket járóképtelenségük miatt az elmúlt napokban a megyei kórházban helyeztek el. A térségben már túl vannak a vezetékes ivóvízellátást biztosító vízművek szemléjén is. A kataszrófavédelmi erők tájékoztatása szerint 3100 liter fertőtlenítőszer áll rendelkezésre. A zárt területek fertőtlenítéséről az Országos Epidemiológiai központ közreműködésével egy tájékoztató is készült, amely az ÁNTSZ honlapján elérhető: https://www.antsz.hu/hir1/arviz_utan_hogyan_es_mit_fertotlenitsunk.html

A komáromi Selye János Kórház igazgatójának tájékoztatása szerint a helyzet kedvező változására tekintettel a kórház alagsorában működő kardiológiai, gasztroenterológiai és gyermek-pulmonológiai szakrendelések visszaköltöztetése megtörtént. Az aktív reumatológiai osztályon, az egynapos sebészeti és nőgyógyászati részlegen, valamint nappali kórházi részlegen a betegfelvételi zárlatot feloldották és újra  fogadják a betegeket. A város központjában lévő rendelőintézetben a szakrendelések rendben elindultak. Dömösön, Pilismaróton (valamint a Pest megyei Dobogókőn) továbbra is zacskós vizet osztanak. A fertőtlenítést Komárom-Esztergom megyében is megkezdték, a népegészségügyi intézet munkatársai Dunaalmáson és Neszemélyen személyesen segítenek a fertőtlenítőszerek adagolásánál. Az ivóvíz Budapesten biztonsággal fogyasztható, a hatósági minták eddigi eredménye szerint nem találtak a hálózatban beszivárgásra utaló jelet.

Bács-Kiskun megyében is zavartalan az ivóvízellátás, a szolgáltatást csak egyes üdülőövezetekben kellett felfüggeszteni. Közegészségügyi szempontból folyamatosan ellenőrzik az ideiglenes befogadólyeket, ahol a védekezésben részt vevőket, illetve azokat helyezték el, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat. Tolna megyében az árvízi védekezés Bátán adja a legtöbb feladatot. A védekezésben részt vevők étkeztetését a helyi általános iskola főzőkonyháján oldják meg, ahol a közegészségügyi feltételeket megfelelőnek találták. A befogadóhelyként működő sportcsarnokban észlelt hiányosságokat is azonnal orvosolták. Bátán egyelőre ivóvíz korlátozás elrendelésére nem volt szükség.

Baranya megyében az árvízzel veszélyeztetett területen a szolgáltatók megemelték az ivóvízhez adagolt klór mennyiségét, emellett a hálózatot szorosan felügyelik, monitorozzák. Fejér megyében közegészségügyi, járványügyi szempontokat is mérlegelve eddig hét egység működését függesztette fel az egészségügyi hatóság. Ezek között strand, vendéglátóhely, szálláshely is található. Dunaújvárosban visszatérő problémát okoz, hogy az Alsó-Duna-parton a fertőzésveszélyre figyelmeztető feliratok ellenére is többen belemennek a vízbe.

Az ÁNTSZ továbbra is mindenkit kér az általános higiénés szabályok fokozott betartására. A víz fertőző források közvetítője lehet, a kézről szájon át, illetve a nyálkahártyákon keresztül (pl. szemet megdörzsölve) nagyon könnyen kerülhetnek olyan kórokozók a szervezetbe, amelyek bél- és gyomorrendszeri panaszokat okozhatnak.

További hasznos információk:
https://www.antsz.hu/felso_menu/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/antsz_sajtokozlemenyek/aktualis_ar_es_belviz

ÁNTSZ Kommunikációs Főosztály