Főoldal » Felső menü » Rólunk » Sajtó » Archívum

Tisztelt Látogató!

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (www.antsz.hu), valamint az országos intézetek honlapjainak aktuális tartalmakat megjelenítő oldalain szíveskedjen tájékozódni.

Visszaesők, milliós bírságok, táblacsere

2013.11.21. Nyomtatás
Az interneten is jelezhetik az állampolgárok, ha szabálytalanságot tapasztalnak

Szeptemberben és októberben kiemelten ellenőrizték a szórakoztató, vendéglátó-ipari egységeket a közegészségügyi felügyelők. Arra voltak kíváncsiak, hogy betartják-e a nemdohányzók védelméről szóló jogszabály előírásait. Ezzel párhuzamosan, október 14. és 18. között egy általános akcióellenőrzés is zajlott. A vizsgált egységek kiválasztásakor eddig is és ezután is figyelembe veszik az ÁNTSZ-hez érkező panaszokat, ennek részeként az állampolgári jelzésekre mostantól egy új internetes felület is lehetőséget biztosít. Az egeszseg.hu portálon keresztül elérhető oldal a „Ne gyújts rá!” Világnaphoz kapcsolódva kezdte meg működését.

A nemdohányzók védelméről szóló törvény 2002. január 1-én életbe lépett módosítása minden közforgalmú intézményből száműzte a dohányfüstöt. Az egészségügyi hatóság kezdetben nem bírságolt, hanem a szabályok megfelelő alkalmazásában segítette az érintetteket. Az ÁNTSZ tapasztalatai azt mutatják, hogy az elmúlt közel két év alatt a tulajdonosok, üzemeltetők és az állampolgárok is megértették a nemdohányzók védelméről szóló szabályozás fontosságát és alapvetően jogkövető magatartást tanúsítanak. Akadnak azonban olyan egységek is, ahol visszatérően, több alkalommal is szabálytalanságot tapasztaltak munkatársaink. Az ilyen esetekben szigorúan lép fel az egészségügyi hatóság. Szeptemberben és októberben több mint 10 ezer egységet kerestek fel a népegészségügyi szakigazgatási szervek munkatársai, a kiszabott bírságok összege megközelíti a 4 millió forintot. Volt, ahol nem jelöltek ki dohányzóhelyet, több helyen pedig zárt térben cigarettázók miatt kellett intézkedni. A „Tilos a dohányzás!” tábla hiánya is a gyakoribb szabálytalanságok közé tartozott.

Ez utóbbival kapcsolatban fontos kiemelni, hogy a jogszabályoknak mindenben megfelelő felirat vagy jelzés módosítására, illetve cseréjére legkésőbb a 2014. március 1-ig tartó türelmi idő lejártáig sort kell keríteni ott ahol ezt még nem tették meg. A felirat és jelzés letölthető a következő internetes oldalakról:

http://www.fokuszpont.dohanyzasvisszaszoritasa.hu/hu/content/nemdohanyzok-vedelmehttps://www.antsz.hu/dohanyzas_visszaszoritasa/nemdohanyzok_vedelme

A Ne gyújts rá! Világnaphoz kapcsolódva indult el az egeszseg.hu portálon az az internetes oldal, ahol az állampolgárok észrevételt tehetnek, ha a nemdohányzók védelméről szóló törvény előírásainak megszegésével találkoznak. Észrevételeiket ezen kívül 0-24 órában a 06/40-200-493 telefonszámon is megtehetik. Az ellenőrzések helyszíneinek kiválasztása során ezen jelzéseket is figyelembe veszik.

A „Ne gyújts rá!” Világnaphoz kapcsolódva az Országos Egészségfejlesztési Intézet – Egészségkommunikációs Központja (OEFI - EKK) a Budapesti Műszaki Egyetem központi épületében szervezett egész napos programot. Többek között egy rendőrségi helyszínelés mintájára kialakított installációt, szén-monoxid-mérést, dohányos ember betegségeit illusztráló betonmatricát, elrettentő információkat tartalmazó jegyzőkönyvet láthattak az érdeklődők. A helyszíneléshez hasonló installációkkal a járókelők Budapest forgalmasabb terein – Deák tér, Nyugati tér, Astoria – is találkozhattak.

Azok a dohányosok, akik úgy döntenek, hogy leteszik a cigarettát, szakemberektől kaphatnak segítséget. Az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben létrejött a Dohányzás Leszokás Támogató Módszertani Központ. A leszokást támogató szakmai irányelvet dolgoznak ki, azt folyamatosan karban tartják, emellett a leszokást támogató szakrendelések akkreditálása is feladatuk, valamint továbbképzési programokat szerveznek szakemberek részére. A www.leszokaspont.hu honlappal a lakosság széles körű tájékoztatását, a szakmai és laikus információk terjesztését tűzték ki célul.

A Módszertani Központ leszokás támogató szakrendeléseket is működtet, valamennyi szakmailag ajánlható módon. Az egyéni és csoportos foglalkozások mellett telefonos leszokás támogatás is működik az intézetben. A call center ingyenes zöld számon hívható: 06/80-44-20-44, ahol szakképzett pszichológusok és szakdolgozók állnak az érdeklődők rendelkezésére. Az általuk adott információkon túl több hetes telefonos leszokási programba is bekapcsolódhatnak az érdeklődő dohányosok.

A nemzetközi Ne gyújts rá! Világnapot minden év november harmadik csütörtökén tartják, célja, hogy ezen a napon a dohányzók ne gyújtsanak rá, valamint felhívja a figyelmet a passzív dohányzás veszélyeire.

ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala
Országos Egészségfejlesztési Intézet
Egészségkommunikációs Központ
Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet