Főoldal » Felső menü » Rólunk » Sajtó » Archívum

Tisztelt Látogató!

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (www.antsz.hu), valamint az országos intézetek honlapjainak aktuális tartalmakat megjelenítő oldalain szíveskedjen tájékozódni.

Fradi beruházás – engedélyeztetési fázisban

2010.02.10. Nyomtatás

2010. február 10.

Az FTC két hete tartott sajtótájékoztatóján a klub vezetői úgy nyilatkoztak, hogy nem kapták mégmeg az elvi építési engedélyt az Üllői úti új stadion-komplexumhoz, mert az ÁNTSZ fellebbezést nyújtott be.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal 2009 nyarán értesült először arról, hogy megindult a Fradi pályával kapcsolatos elvi építési engedélyeztetési eljárás. A dokumentáció áttekintése után az intézet megküldte a Polgármesteri Hivatal jegyzője számára az észrevételeket. Az Esplende Real Estate Kft kérelmére a IX. kerületi polgármesteri hivatal építésügyi hatósági csoportja ezt mellőzve kiadta az elvi építési engedélyről szóló határozatot, mely szerint azon a területen, amely most Fradi pályaként ismert, a beruházó egy stadion, szálloda, iroda-és szórakoztató központ komplexumot építhessen. A határozat ellen az OTH 2009. augusztus 24-én fellebbezett a Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatalnál. Ez a fellebbezés még elbírálás alatt van.

Ezzel párhuzamosan 2009 szeptemberétől az OTH kezdeményezésére egyeztetések történtek a befektető, a tervező és a polgármesteri hivatal képviselőivel, amely eredményeként összeállt egymegállapodás tervezet, anely a „Szomszédjogi Érdekek Védelme” címet viseli. Ez a dokumentum is egyeztetésre vár (az önkormányzat számára 2009. november 16-án, az Esplende Real Estata Kft. részére 2009. november 17-én került megküldésre).

Az OTH örül, hogy környezet fejlődik, szépül. Azonban azt mindenképpen szeretné biztosítva látni, hogy a létesítmény építése és elkészülte után az üzemeltetés nem veszélyezteti a közegészségügyi feladatok ellátását. A fellebbezés sem a stadion építése ellen emel kifogást, hanem arról szól, hogy a szálloda, iroda-és szórakoztató központ épületegyüttes tervezése során biztosított legyen az OTH létesítményektől való előírt védőtávolság megtartása, a környezet kialakítása és a közlekedési koncepció is ennek szellemében készüljön el (például ne lehessen a telekhatáron nagy forgalmú magánutat létesíteni, amelyet közhasználatra is megnyitnának). A közlekedési koncepcióban a szükséges 8.000 parkoló helyett csak 2.500 szerepel. Nem számol a terv a megnövekedett közúti forgalomból származó terheléssel sem (milyen talaj közeli légszennyeződés várható). Nem részletezi a terv a 22.000 néző, szurkoló közlekedési útvonalát. Az OTH intézeteinek zavartalan működtetése érdekében többek között védőfasor telepítését, térfigyelő kamerarendszer üzembeállítását kéri, nem tekinthet el a zajterhelési határértékek betartásától.

ÁNTSZ Kommunikációs Főosztálya