Főoldal » Felső menü » Rólunk » Sajtó » Archívum

Tisztelt Látogató!

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (www.antsz.hu), valamint az országos intézetek honlapjainak aktuális tartalmakat megjelenítő oldalain szíveskedjen tájékozódni.

Dr. Csaba Károly kitüntetése

2007.10.19. Nyomtatás

Nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából a Honvédelmi Minisztérium 2007. október 19-én központi ünnepséget tartott a HM Kulturális és Szabadidő Központ Stefánia-palotájában. A program Horváth Ferenc dandártábornok vezényletével a történelmi zászlók fogadásával indult, majd megérkezett dr. Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára. Ezt követően Bujdosó Attila őrnagy ismertette dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter személyügyi határozatát, melyben a legkiválóbbaknak különböző elismeréseket adományozott.

A polgári személyeknek adható legmagasabb elismerést vehette át dr. Csaba Károly, az ÁNTSZ Közép-magyarországi Regionális Intézete megbízott regionális tiszti főorvosa. Az I. osztályú Honvédelemért Kitüntető Címet dr. Vaday Ágnes nyújtotta át.

Fotó: Dr. Csaba Károly átveszi kitüntetését dr. Vaday Ágnes államtitkártól.