Főoldal » Felső menü » Rólunk » Sajtó » Archívum

Tisztelt Látogató!

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (www.antsz.hu), valamint az országos intézetek honlapjainak aktuális tartalmakat megjelenítő oldalain szíveskedjen tájékozódni.

Az influenza elleni leghatásosabb bizonyított védekezés az oltás!

2011.10.28. Nyomtatás

2011. október 27.

Egy holland folyóirat szerint nem támasztható alá tudományosan, hogy van értelme influenza ellen beoltani a 65 évnél idősebbeket és a különböző kockázati csoporthoz tartozókat. A témával összefüggésben az Országos Tisztifőorvosi Hivatal az alábbiakat közli:

Az ÁNTSZ nem kíván reagálni külföldi lapokban megjelent állításokra, ezt majd megteszik a hiteles nemzetközi szakmai szervezetek, mint például az Egészségügyi Világszervezet (WHO), illetve az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC).

A magyar oltóanyag hatásossági és eredményességi vizsgálata rendszeresen megtörténik, a hazai vakcina gyakorlatban is hatásos, szaknyelven „eredményes” és biztonságos. Így például a 2010/2011-es szezonban az általános lakosságban 4-ből 3 esetben (majdnem 75 százalékban); a krónikus betegek és a 65 évnél idősebbek között 10-ből 9 esetben (átlagosan több mint 90 százalékban) előzte meg a megbetegedést az influenza elleni védőoltás – ezt laboratóriumi vizsgálatok erősítették meg. Erről további információkat azÁNTSZ honlapján, az alábbi elérhetőségen találnak:

http://www.antsz.hu/influ_2011_2012/imove

Az influenzaoltási kampány hazánkban is elkezdődött, a veszélyeztetett csoportok számára mindenképpen ajánljuk a vakcina beadását! Erről további információkat itt található:

http://www.antsz.hu/influ_2011_2012/influenza_szezonindito20111025.html

ÁNTSZ OTH Kommunikációs Főosztály