Főoldal » Felső menü » Rólunk » Sajtó » Archívum

Tisztelt Látogató!

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (www.antsz.hu), valamint az országos intézetek honlapjainak aktuális tartalmakat megjelenítő oldalain szíveskedjen tájékozódni.

Szórványos az influenza előfordulása hazánkban

2011.03.30. Nyomtatás

A 12. naptári héten 15%-kal csökkent az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva. A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint 2011. március 21-27. között az országban kb. 8 700 fő kereste fel orvosát influenzás panaszokkal. A 12. héten 13 közigazgatási területen kevesebb, 6 megyében több, 1 megyében pedig ugyanannyi beteg jelentkezett orvosnál influenzaszerű tünetekkel, mint az előző héten. A megbetegedések gyakorisága csupán Pest megyében (256 beteg/100 000 lakos) haladta meg az országos értéket.

Az országos adatok szerint a betegek 27,8%-a 15 éven aluli gyermek, 40,4%-a a 15-34 éves korcsoportba tartozó fiatal felnőtt volt, 24,4% a 35-59 évesek, 7,4% pedig a 60 évesek vagy annál idősebbek közül került ki. A kórházi influenzajelentő szolgálat adatai szerint a 12. naptári héten influenza, illetve influenzaszerű megbetegedés miatt 65 főt vettek fel kórházba, 10%-kal kevesebbet, mint az előző héten. A kórházba utalt betegek 35,4%-a gyermek volt, 47,7%-a a 15-64 évesek, míg 16,9% a 65 éven felüliek korcsoportjába tartozott. 12 új beteg részesült intenzív ellátásban és 10 új beteg igényelt gépi lélegeztetést.

A jelenlegi szezonban 2011. március 27-ig az ÁNTSZ 74 olyan halálesetről értesült, amely influenza megbetegedéssel hozható összefüggésbe. Az elhunyt személyek közül 70 betegnél az influenza A(H1N1)2009 vírus, 4 betegnél az influenza B vírus kóroki szerepét igazolták az elvégzett virológiai vizsgálatok. A meghaltak kétharmada (66,2%) a 60 évesnél fiatalabbak közül került ki: 3 fő az öt éven aluliak, 4 fő a 19-34 évesek, 42 fő a 35-59 évesek, 25 beteg a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott. Az elhunytak 89,2%-a az influenza szempontjából fokozottan veszélyeztettek csoportjába tartozott.

A klinikai és a virológiai adatok értékelése alapján megállapítható, hogy Magyarországon február elejétől kezdve hétről hétre csökken az influenzaszerű megbetegedések becsült száma, a 12. héten a megbetegedések szórványosan fordultak elő. A laboratóriumi vizsgálattal igazolt influenzás megbetegedések 60%-át az influenza B vírus okozta. A 2010.40-2011.12. hét között 3 989 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az OEK Légúti vírus osztályán és az ÁNTSZ területi laboratóriumaiban. A 12. héten megerősített új esetekkel a 2009-es pandémiás influenzavírus-pozitív minták száma 626-ra, az influenza B-pozitív minták száma 96-ra emelkedett.

ÁNTSZ Országos Epidemiológiai Központ
ÁNTSZ Kommunikációs Főosztály