Főoldal » Felső menü » Rólunk » Sajtó » Archívum

Tisztelt Látogató!

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (www.antsz.hu), valamint az országos intézetek honlapjainak aktuális tartalmakat megjelenítő oldalain szíveskedjen tájékozódni.

„Lyukak a védőhálón”

2012.05.23. Nyomtatás
A gyermekbántalmazás megelőzhető!

2012 a „Gyermekbarát Igazságszolgáltatás” éve. Ennek jegyében szervezték meg azt a szakmai tanácskozást, melynek célja a szakmák közötti párbeszéd és az összehangolt cselekvés erősítése. Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendőrtiszti Karával közös szervezésben 2012. május 23-án az ORFK Központi Épületének Auditóriumában tartott szakmai konszenzus konferenciát Budapesten.

A találkozó résztvevői elsősorban a szakmai irányítást végző vezetők voltak. A jelzőrendszer tagjai közül az orvos szakma, a védőnői rendszer, a szociális ellátórendszer, a rendőri vezetés, az igazságügy, valamint számos civil szervezet képviseltette magát.

„Fontos, hogy közös nyelven beszéljünk és mind a szakmán belül, mind a társszakmákkal együttműködve szembe tudjunk nézni a problémás helyzetekkel és megpróbáljunk olyan megoldásokat találni, amelyek előre viszik a gyermekvédelem ügyét” – hangzott el a konferencián. Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (OGYEI) több társzakma szakértőinek bevonásával és segítségével az elmúlt évben indította útjára a www.gyermekbantalmazas.hu honlapot, amely az első ilyen jellegű internetes oldal hazánkban. A szakmai párbeszéd erősítése mellett szól az munka is, mellyel az OGYEI előkészítette új szakmai ajánlását. Ez a gyermekbántalmazás és az elhanyagolás megelőzését, felismerését és kezelését hivatott segíteni. Jelenleg a szakmai anyag végső egyeztetése folyik.

A jelzőrendszeri tagok munkája mellett kiemelten fontos a sajtó szerepe is, hiszen rendkívül érzékeny témáról van szó. A híradásokban megjelenő megfelelő hangvételű és megközelítésű tudósítások, írások nagyon sokat tudnak segíteni a közvélemény formálásában egy-egy eset korrekt, többoldalú, árnyalt bemutatásával.

 

Országos Gyermekegészségügyi Intézet

ÁNTSZ Kommunikációs Főosztály