Az ENDWARE csoport hathavonta ülésezik.
Célja, hogy az ivóvízminőség felügyelet során európai szinten jelentkező
módszertani, technológiai és szabályozási problémák és tapasztalatok
megvitatására szakmai fórumot biztosítson. A hálózat közvetlen kapcsolatot és
tanácskozást tesz lehetővé a képviselők és az Európai Bizottság Környezetvédelmi
Főigazgatósága között az ivóvíz minőségi követelményeinek európai
szabályozásának körszerűsítését, az EU ivóvízirányelv (EU Drinking Water Directive
98/83/EC) felülvizsgálatát illetően.
A rendezvényt 2014. október
26-án, az értekezlet előestéjén, informális
vacsorával nyílt meg. A hétfői értekezleti napon dr.
Dura Gyula főigazgató (OKI) köszöntötte a résztvevőket, majd a délelőtti
szekcióban főként a hazai helyzetet bemutató előadások hangzottak el. Dr.
Vargha Márta (OKI) a hazai ivóvízminőségről, dr. Kiss András László (BM)
Magyarország ivóvízminőség javító programjáról számolt be, míg Major Éva
(Fővárosi Vízművek) a Fővárosi Vízművek tevékenységét mutatta be. Ezt követően
Tobias Biermann, az Európai Bizottság Környezetvédelmei Főigazgatóságának
tisztviselője vezetett kerekasztal beszélgetést az ivóvíz irányelvvel és a
Right2Water kezdeményezéssel kapcsolatban.
Délután szakmai kirándulással
folytatódott a program, mely a MAVÍZ és a Fővárosi Vízművek támogatásával
valósult meg. A csoport a Gellérthegyi Víztárolóban található Gruber József medencében
tett látogatást.
A keddi értekezleti nap az
ENDWARE tagok előadásaival, beszámolóival illetve kerekasztal beszélgetésekkel
telt. Az értekezlet fő témája az ivóvízbiztonság kockázatalapú értékelésének
bevezetése, az ivóvízzel érintkező anyagok, a víz újrahasznosítása és az ivóvíz
irányelv jelenleg zajló felülvizsgálata volt. Az értekezlet az eredmények
összegzésével és a következő ülés megtervezésével zárult.
A tavaszi munkaülést Olaszország
szervezi, időpontja és helyszíne várhatóan 2014. április 13-14. Róma.
A munkaülés képekben: