orszagos_intezetek.png
gyermekalapellatas_hu.png
egeszseg_hu
banner_egeszsegfejlesztes_folyoirat.png
Méregközponti bejelentés
norveg_vedono.png
Főoldal » Felső menü » Témáink » Veszélyhelyzetek » Árvíz-belvíz

Árvíz után: hogyan és mit fertőtlenítsünk?

2013.06.10. Nyomtatás
Twitter

A rendkívüli dunai árhullám levonulása után elsősorban a zárt terek fertőtlenítéséről kell gondoskodniuk az árvízzel érintett területeken élőknek, az ingatlanok tulajdonosainak. Általánosságban elmondható, hogy a fertőtlenítéshez nem szükséges különleges készítményeket beszerezni, a kereskedelmi forgalomban kapható, a hétköznapokban is használt, fertőtlenítésre alkalmas termékekkel a művelet elvégezhető. A talaj fertőtlenítése csak a szennyvízzel elöntött, kisebb elszigetelt területeken (pl. lakóház udvara) indokolt. A fertőtlenítés lényege: a környezetben lévő kórokozók elpusztítása, illetve számuk minimalizálása, ezáltal a fertőző betegségek (elsősorban a gyomor- és bélrendszeri fertőzések) terjedési útjának elvágása, a betegségek megelőzése. Az általános higiénés szabályok fokozott betartására az árhullám levonulását követően is kiemelt figyelmet kell fordítani.

Kézfertőtlenítés
Ha a kézen látható szennyeződés van, vagyis láthatóan piszkos a kéz, akkor elsősorban a fertőtlenítő hatású folyékony szappan alkalmazása ajánlott. Egyébiránt a kéz fertőtlenítéséhez bármely, a kereskedelmi forgalomban kapható, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) engedélyével rendelkező kézfertőtlenítő szer alkalmazható. Az engedély számát – amely az „OTH” betűkkel, illetve a 2011. július 1-je után engedélyezett szerek esetében „JÜ” betűkkel kezdődik, majd számokkal folytatódik – a termék címkéjén fel kell tüntetni. Az OTH engedély kiadását minden esetben megelőzi a termék hatékonysági vizsgálata.
Alkalmazható fertőtlenítőszerek: minden, a kereskedelmi forgalomban beszerezhető kéz- és bőrfertőtlenítő szer (pl. Clarasept folyékony szappan, Clarasept törlőkendő, Innosept, Klinico-sept, Mollysept).
Ha a helyszínen nem áll rendelkezésre a szappanos kézmosásra alkalmas víz, akkor a különböző alkoholos kézfertőtlenítő készítmények is megoldást nyújthatnak a nem látható szennyeződések eltávolítására. Ebben az esetben az adott termék felhasználási útmutatója szerint kell eljárni, a kézfertőtlenítési idő készítménytől függően általában fél perc és egy perc között mozog.

Textíliák fertőtlenítése, fertőtlenítő mosás
A fertőtleníteni szükséges textíliákat kb. egy óra időtartamra kell beáztatni 2 százalékos hypós oldatba, ami 5 liter vízhez 1 deciliter hypót adagolva készíthető el. (Az eljárás a színváltozást okozhat!) A beáztatás után a ruhák, szövetanyagok mosószerrel a szokásos módon moshatók. A beáztatáshoz szükséges oldat Flóraszeptből is előállítható, 1 evőkanál Flóraszept mosóport adagolva 1 liter vízhez 1 százalékos oldat készíthető. A beáztatáshoz fél óra szükséges, ezt követően szintén a szokásos módon moshatók a textíliák. A nem mosható szövetanyagokat, ruhákat (pl. bútorkárpit, szőnyeg) 1 százalékos Flóraszept oldattal kell átkefélni és hagyni megszáradni. (A szín elváltozása ebben az esetben is lehetséges!)
Mosógépben történő mosás esetén elsősorban a 90-95 Celsius fokos mosási programokat ajánlatos választani.

Fertőtlenítő mosogatás
Az evőeszközöket, étkészleteket, edényeket, poharakat első lépésben a hagyományos módon kell elmosogatni, ezt követi a fertőtlenítés. Ehhez 1 százalékos hypós oldatban (0,5 deciliter 5 liter vízhez) 10 percig vagy pl. az Ultra fertőtlenítő tisztítószer 1 százalékos, 40 Celsius fokos oldatában 5 percig szükséges az eszközöket áztatni, majd folyó, meleg vízzel alaposan le kell öblíteni.

Helyiségek fertőtlenítése
A fertőtlenítést a víz visszahúzódása után kell elvégezni. A helység padlózatáról – amennyiben azt nagyobb mennyiségű iszap és egyéb szennyező anyag borítja – a szennyeződést egy erre a célra kijelölt helyre kell eltávolítani, majd a padozatot és a mosható felületeket (pl. csempeburkolat) fertőtlenítőszerrel kell kezelni.
A le- illetve felmosható felületek kezelésére a hypo 2 százalékos oldata vagy az Ultra fertőtlenítőszer 1 százalékos oldata is alkalmas. Fontos, hogy a fertőtlenítő oldatokat legalább 10 percig hagyjuk hatni, csak ezt követően mossuk le tiszta vízzel a felületet. A falakat 10 százalékos klórmész oldattal kell bemeszelni. Az oldat elkészítéséhez 1 kilogramm klórmeszet kell 8 liter vízben feloldani. A klórmészpor használata fokozott elővigyázatosságot igényel. Kerülni kell a por belégzését szembe, nyálkahártyákra való jutását.

Talajfertőtlenítés
A talaj fertőtlenítése csak a szennyvízzel elöntött, kisebb elszigetelt területeken (pl. lakóház udvara, stb.) indokolt. A fertőtlenítendő felületet klórmésszel kell egyenletesen beszórni, majd vízzel belocsolni.

Szemétdomb, trágyadomb fertőtlenítése
A fertőtlenítendő felületet klórmésszel egyenletesen be kell szórni, majd vízzel belocsolni. Ezt követően a szemétdomb, trágyadomb felszíni részét körülbelül 10 centiméter vastagságban egy erre alkalmas eszközzel alaposan át kell keverni. Egy köbméter fertőtlenítendő anyaghoz 2 kilogramm klórmészport ajánlott adagolni.

Űrgödrös árnyékszék fertőtlenítése
Az ülődeszkát, a padozatot, az oldalfalat és a WC 1 méteres körzetét 10 százalékos klórmészoldattal kell bemeszelni. Az ülődeszkát 2 órás behatási idő után vízzel alaposan le kell öblíteni. A klórmész oldat elkészítéséhez 1 kilogramm klórmeszet kell 8 liter vízben feloldani. A klórmészpor használata fokozott elővigyázatosságot igényel. Kerülni kell a por belégzését szembe, nyálkahártyákra való jutását. Az űrgödör tartalmának felületét összefüggő rétegben klórmész porral kell beszórni.

Ólak fertőtlenítése
10 százalékos klórmész oldattal kell a felületeket kezelni. A klórmész oldat elkészítéséhez 1 kilogramm klórmeszet kell 8 liter vízben feloldani. A klórmészpor használata fokozott elővigyázatosságot igényel. Kerülni kell a por belégzését szembe, nyálkahártyákra való jutását.

Kútfertőtlenítés
Ásott kutak fertőtlenítése:
A kútban lévő vízmennyiség minden köbméterére 100 ml Na-hipoklorit 90, vagy 200 ml hypo oldatot kell alkalmazni. A megfelelően kiszámolt fertőtlenítőszert egy vödör vízben alaposan el kell keverni, majd a kút belső falán körben végigfolyatni. A fertőtlenítőszerrel kezelt kútvizet 24 óráig szükséges állni hagyni, azután pedig kiszivattyúzni. Ha a kiszivattyúzott víz klórszagú, akkor a fertőtlenítés megfelelő volt, ha nem érezhető a klórszag, akkor a kút fertőtlenítését kétszeres mennyiségű fertőtlenítőszer oldattal meg kell ismételni.
Fúrt kutak fertőtlenítése:
300 ml Na-hipoklorit 90-et, vagy 600 ml Hypo-oldatot szükséges az ún. anyacsőbe önteni, majd néhány percig a szivattyút járatni kell. Ezt követően az előzőekben alkalmazott fertőtlenítőszerből a megadott mennyiséget ismételten az anyacsőbe kell juttatni és 24 óra időtartamra állni hagyni. Ezután a kutat addig kell szivattyúzni, amíg a klórszag már nem érezhető.