orszagos_intezetek.png
gyermekalapellatas_hu.png
egeszseg_hu
banner_egeszsegfejlesztes_folyoirat.png
Méregközponti bejelentés
norveg_vedono.png
Főoldal » Felső menü » Rólunk » Sajtó » Archívum

Tisztelt Látogató!

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (www.antsz.hu), valamint az országos intézetek honlapjainak aktuális tartalmakat megjelenítő oldalain szíveskedjen tájékozódni.

Kábítószer miatt kórházba került betegek: az egészségügy célja a segítségnyújtás

2014.09.01. Nyomtatás
Twitter
Rendőrségi feljelentés csak rendkívül indokolt esetben tehető

Körlevélben tájékoztatta a kórházakat és a mentőszolgálatot az országos tisztifőorvos arról, hogy milyen hatályos rendelkezéseket kell követniük, ha olyan beteget látnak el, aki kábítószer-fogyasztás miatt szorul segítségre. A körlevélből egyértelműen kiderül, hogy a kezelőorvosnak akkor és csak akkor kell értesítenie a rendőrséget, ha az ellátott 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett és a sérülés feltehetően bűncselekmény következménye. Az egészségügyi szolgáltatóhoz a betegek, ellátásra szorulók kiszolgáltatott helyzetükben bizalommal fordulnak. Az orvosi titoktartásra vonatkozó jogszabályok célja, hogy fenntartsák ezt a bizalmat, és ez a célja az országos tisztifőorvos körlevelének is.

A rendőrséget a kezelőorvosnak értesítenie kell, amennyiben az ellátott 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett és a sérülés feltehetően bűncselekmény következménye. Kábítószer-fogyasztás, vagy annak gyanúja esetén a rendőrség felé nincs automatikus jelentési kötelezettsége az ellátó személyzetnek, amennyiben a kábítószerrel való visszaélés, vagy annak gyanúja mellett nem teljesül az említett két feltétel. Ugyanakkor kiskorú esetén, ha a törvényes képviselő írásban kéri, a bejelentés megtehető.

Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala a közelmúltban egy közérdekű bejelentés alapján folytatott le vizsgálatot, a bejelentő szerint ugyanis sérültek egy drogfogyasztó fiatal jogai. A konkrét esetről kiderült, hogy a bejelentő tévedett, ugyanis a kórház először a 16 éves fiatal törvényes képviselőjét tájékoztatta – ez kötelessége volt –, és csak a törvényes képviselő kifejezett kérésére értesítette a rendőrséget. A kórház ott követett el hibát, hogy nem ragaszkodtak a törvényes képviselő írásban történő beleegyezésére.

A bejelentő civil szervezet arra is kérte az Országos Tisztifőorvosi Hivatalt, hogy hasonló esetekre dolgozzon ki egységes eljárásrendet. Erre azonban nem volt szükség, hiszen a hatályos jogszabályok egyértelműen rendezik a helyzetet. Téves tehát az a sajtóban megjelent hír, mely szerint a civil szervezet „kérésére utasította az országos tisztifőorvos az egészségügyi dolgozókat”. Ezzel szemben a valóság az, hogy az országos tisztifőorvos rendszeresen bocsájt ki olyan körleveleket, amelyekkel az egészségügyi ellátás szereplőit kívánja segíteni, legyen szó egy esetleges járványügyi helyzetről vagy akár jogi természetű problémáról.

ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala