orszagos_intezetek.png
gyermekalapellatas_hu.png
egeszseg_hu
banner_egeszsegfejlesztes_folyoirat.png
Méregközponti bejelentés
norveg_vedono.png
Főoldal » Felső menü » Rólunk » Sajtó » Archívum

Tisztelt Látogató!

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (www.antsz.hu), valamint az országos intézetek honlapjainak aktuális tartalmakat megjelenítő oldalain szíveskedjen tájékozódni.

Komplex ifjúsági bűnmegelőzési célú program Budapesten, a XIII. kerületben

2013.09.14. Nyomtatás
Twitter

2013. május 1-től indult és 2014 októberéig tart az Országos Gyermekegészségügyi Intézet és a budapesti XIII. kerületi Rendőrkapitányság konzorciumi partneri együttműködésében a kerületi komplex bűnmegelőzési program.

A gyermekek és a fiatalkorúak mind a bűnelkövetésben, mind és áldozattá válásban különösen veszélyeztetettek, ezt a vonatkozó szakirodalom bizonyított tényként említi. A veszélyt okozó rossz helyzetfelismerést, a „kalandvágy miatti hazardírozást”, a falak kockázatos keresését több csatornán – és hatásosan komplex módon – lehet csökkenteni. Segítség lehet a számukra a referenciaszemélyként szolgáló kortárs segítői hálózat, a szülőket, velük foglalkozó szakembereket, a rendőrség munkatársait közös cselekvésre, együttműködésre ösztönző program. A hangsúly a szereplők készségszintű tudásán, a bizalmon és az együttműködésen van. Pályázatunk mindezt több oldalról – a multiplikátorhatásokat is segítve – ösztönzi.

A projekt alapvetően két problémakörre kínál megoldást: egyrészt az általános- és középiskolás célcsoportok áldozattá és bűnelkövetővé válásának megelőzése érdekében információt, megoldási alternatívákat nyújt, szabadidős programokat, élményeket kínál. Számukra, az ő védelmük és segítésük érdekében fontosak a projekt diákoknak szóló programjai. Másrészt a problémát különböző oldalról közelítő, más és más megoldást kínáló szakembereknek értékegyeztetésre, együttműködésük növelésére, folyamatos kapcsolattartásra nyílik lehetőségük.

Mindez rövidtávon segít megérteni és megérezni a helyzetek bonyolultságát, a beavatkozás lehetőségét és mértékét, hitelesebbé teheti a segítségnyújtást, pluszinformációt jelenthet a döntések meghozatalához. Hosszabb távon pedig tartósan biztosítja a személyes ismeretség, az együttműködés hasznát, valamint lehetővé teszi az esetmegbeszélő csoportok, helyzetgyakorlatok révén a fenntartható technikák elsajátítását, készségszintre juttatását.

A projekt révén csökkenhet a diákok veszélyeztetettsége, javul a segítők együttműködése. A létrejövő szakmai párbeszéd hatására erősödik a kerületi jelzőrendszer hatékonysága, kialakul az egységes szakmai protokoll a gyermek- és kortársbántalmazás, áldozattá illetve bűnelkövetővé válás megelőzése érdekében. A szakmai szereplők (pedagógusok, gyermekvédelmi szakemberek, rendőrség) képessé válnak a szorosabb együttműködésre, könnyebben megértik egymás munkájának szakmai kereteit, megismerik az egyes szakmai szabályok gyakorlati alkalmazásait, azok nehézségeit és mikéntjét.

A KSH adatai szerint az 1-24 év közötti fiataloknál a leggyakrabban külső tényező (baleset, erőszakos cselekmény) miatt következik be tragédia, míg az emberölések 10-24%-ában az áldozat 14 éven aluli. Ezek sokkoló adatok, melyre felfigyelt a szakmán túl az Ombudsman is. A projekt során a rendőrség segítségével a kerület olyan iskoláiba is eljuttatjuk a rendőrségi bűnmegelőzési programokat, ahol eddig csak korlátozottan volt erre lehetőség. Az együttműködő iskolák valamennyi osztályában félévente 2-2 alkalommal  D.A.D.A. program valósul meg. Az általános iskolások számára délutáni szabadidős sportfoglalkozásokat szervezünk, a drámapedagógia eszközével a különösen veszélyeztetett közösségeket is elérjük.

Az OGYEI hosszú évek óta foglalkozik a gyermekbántalmazás és elhanyagolás témájával. A bűnmegelőzés, mint a klasszikus prevenciós terület kiemelten szerepel programunkban. 4 évvel ezelőtt a szakembereken túl a kamasz korosztály számára is készítünk programokat, anyagokat. Két honlapunk is létezik, mely ennek a korosztálynak szól. A www.tinivagyok.hu diákszerkesztők bevonásával közvetít hiteles, a fiatalok nyelvén íródott, a szakmai elveknek megfelelő egészségügyi információkat. A másik honlapunk a www.gyermekbantalmazas.hu, melyen külön aloldal foglalkozik a kamasz korosztállyal.

Az idei évi Bűnmegelőzési Nap kísérő rendezvényekén az elsősegélynyújtásra is ráirányul a figyelem. A Vöröskereszt Vörösfélhold Társaságok Szövetsége 2000 óta minden év szeptember második szombatján tartja az Elsősegélynyújtás Világnapját. A Világnap a leggyakrabban előforduló balesetekre, sérülésekre és azok ellátására hívja fel a figyelmet, amellett, hogy az elsősegélynyújtók által megmentett életeket köszönti. Ebben az évben ismét téma a biztonságos közlekedés, hiszen megközelítőleg 3000 ember, köztük több mint 500 gyerek veszíti életét nap, mint nap a világ útjain. Ez 1,2 millió halálesetet jelent egy év alatt – ami a fiatal életekben hasonló arányú veszteségeket jelent, mint a tuberkulózis, a malária vagy az AIDS. Ezen túlmenően, több mint 50 millió ember sérül meg súlyosan, sokan közülük életük végéig rokkanttá válnak. A világon bekövetkező tömegközlekedési halálozások közel felének járókelők, biciklisek, motoros kétkerekűvel közlekedők és utasaik az áldozatai.