orszagos_intezetek.png
gyermekalapellatas_hu.png
egeszseg_hu
banner_egeszsegfejlesztes_folyoirat.png
Méregközponti bejelentés
norveg_vedono.png

Százezer méhnyakszűrési meghívólevelet postáz az ÁNTSZ júniusban

2015.06.11. Nyomtatás
Twitter

Már 1500 védőnő végezhet méhnyakszűrést az országban annak a programnak köszönhetően, amit az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala indított 2013 júliusában. A képzések befejezését követően, a napokban százezer magyar nő számára küld méhnyakszűrésre szóló meghívólevet az ÁNTSZ. A projekt másik fő célkitűzése, hogy megvizsgálja, hogyan alakítható ki a vastagbélszűrés országos rendszere. Ennek érdekében indult kísérleti program Csongrád megyében. A projekt költsége összesen 1 milliárd forint, amihez a forrást részben a magyar kormány, részben az Európai Unió biztosította az Európai Szociális Alapból.

Hazánkban a méhnyakrák miatti halálozás ugyan lassú csökkenést mutat, de a relatív halálozási kockázat még így is magas: az Európai Uniós országok átlagának mintegy háromszorosa, az osztrák nők halálozási szintjének pedig körülbelül két és félszerese. Ez leginkább annak tudható be, hogy a kockázati csoportba tartozó (25-65 éves) nők körében alacsony a részvételi arány méhnyakszűrésen. A probléma megoldásának egyik lehetséges módja a személyes meggyőzés: megszólítani azokat, akik soha vagy nagyon ritkán mennek el a szűrésre, illetve a szűrés lakóhelyhez közel vagyis „helybe-vitele”. Ezt célt szolgálja a védőnői méhnyakszűrési program országos kiterjesztése.

Projekt részeként vehettek részt az önként jelentkező védőnők azon a tanfolyamon, ami felkészítette őket az új feladatra. Ehhez társult a védőnői tanácsadók felszerelése a szűréshez szükséges eszközökkel.

A védőnői méhnyakszűrés tantárgyként bekerült a védőnő hallgatók képzésébe. Így a 2014/2015-ös tanévtől felvételt nyert védőnő hallgató, már úgy végzi el az egyetemet, hogy képes és alkalmas a méhnyakszűrés végzésére is.

A kezdeményezést az érintett lakosság is kedvezően fogadta. A védőnők beszámolói szerint számos alkalommal sikerült olyan nőket meggyőzniük a szűrés fontosságáról, akik akár évtizedek óta nem jártak nőgyógyásznál.

A program másik elemeként ingyenes vastagbélszűrésre kapott meghívót több mint 22 ezer lakos Csongrád megyében. A programhoz 117 háziorvosi praxis csatlakozott. Olyan háziorvos is van közöttük, aki az összes meghívottja esetében elérte, hogy megtörténjen a székletvér vizsgálat.

A vastagbélszűrésre való mozgósítással, a szűrés folyamatával kapcsolatos tapasztalatok, valamint külföldi példák, hazai felmérések adatai alapján most készül az a tanulmány, amely megfelelő alapot biztosít a szakpolitika számára a népegészségügyi célú vastagbélszűrés országos kiterjesztéséről szóló döntéshozatalhoz.

Fontos kiemelni, hogy a méhnyakszűrési, és a vastagbélszűrési program keretében elvégzett vizsgálatok nem járnak fájdalommal, egyszerűen elvégezhetők. Az ÁNTSZ kéri és egyben biztatja azokat, akik meghívó levelet kapnak, hogy éljenek a felkínált ingyenes szűrés lehetőségével!


További információk:
https://www.antsz.hu/projektek/tamop_613_szuroprogram

A méhnyakszűrést népszerűsítő, a „Három nő” c. film szabadon megosztható, beágyazható:
https://youtu.be/RbYhRUudH0k