orszagos_intezetek.png
gyermekalapellatas_hu.png
egeszseg_hu
banner_egeszsegfejlesztes_folyoirat.png
Méregközponti bejelentés
norveg_vedono.png

Új stratégia a daganatos betegségek megelőzésében: Közel viszi a lakossághoz a szűréseket az ÁNTSZ

2014.10.15. Nyomtatás
Twitter

A rosszindulatú daganatos megbetegedések visszaszorításában kiemelt szerepet játszó szervezett lakossági szűrővizsgálatok megújítására indított programot az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala. A következő hónapokban védőnők bevonásával országszerte közel ezer kistelepülésen válik elérhetővé a méhnyakszűrés. Csongrád megyében pedig – kísérleti jelleggel – háziorvosok segítségével 13 ezer ember vehet részt ingyenes vastagbélszűrésen. A programra 1 milliárd forintot fordítanak, ehhez a forrást részben a magyar kormány, részben az Európai Unió biztosítja az Európai Szociális Alapból.

Magyarország a rákbetegségekre visszavezethető halálozást tekintve az Európai Unió egyik legkedvezőtlenebb helyzetben lévő tagállama. Hazánkban a méhnyakrák miatti relatív halálozási kockázat magas: az európai uniós országok átlagának mintegy háromszorosa. A méhnyakrák miatt bekövetkező halálozások száma évek óta nem változik, évente közel 400 nőt veszítünk el.

Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala 2013. július 1-én indította útjára azt a projektet, amelynek egyik célja a védőnői méhnyakszűrés országos kiterjesztése. Lényege, hogy a védőnők egy képzést követően önállóan végezhetnek méhnyakszűrést a védőnői tanácsadókban. Az ÁNTSZ a program keretében elsősorban olyan védőnők jelentkezését várta, akik 5 ezer fősnél kisebb településen dolgoznak. Így olyanok számára válik helyben elérhetővé a méhnyakszűrés, akiknek korábban ezért távolabb kellett utazniuk.

A programba több mint 2400 védőnő jelentkezett. Közülük – egy korábbi kezdeményezés keretében – 236-an már korábban is végeztek méhnyakszűrést. Közel 600 védőnő pedig a következő hónapokban kezdi meg a szűrési tevékenységet. A jelentkezők között olyan védőnők is voltak, akik kifejezetten a képzés iránt érdeklődnek. A programba – önkéntes jelentkezés alapján – 270 szülész-nőgyógyász orvos is bekapcsolódott, hogy a védőnők gyakorlati képzését segítse.

A projekt a méhnyakszűréshez nem csak a védőnők képzését, hanem a szükséges infrastruktúrát is biztosítja. Ennek keretében szereztek be 436 darab nőgyógyászati vizsgálószéket, 375 darab paravánt, 1300 szűrési és további 1300 kenetvételi csomagot. Utóbbiakat a gyakorlati képzés során használják fel. Az eszközöket már megkapták azok a védőnői tanácsadók, ahol a szűrést hamarosan megkezdő, illetve már végző védőnők dolgoznak.

A szűrést végző védőnők a projekt indulása óta 17 ezer nővel vették fel a kapcsolatot és több mint 4100 szűrést végeztek el.

Egy másik kezdeményezés segítségével ingyenes vastagbélszűrésen vehet részt 13 ezer lakos Csongrád megyében.

Magyarországon a Nemzeti Rákregiszterben évente mintegy 9000-9500 új vastagbél- és végbéldaganatos eset szerepel. A megbetegedések száma 50 éves kor felett kezd el emelkedni. Az elhunytak száma 2012-ben közel 5500 fő volt. Magyarországon a vastagbéldaganatok mortalitási rátája az egyik legmagasabb az Európai Unión belül.

A betegség sikeres gyógyításának előfeltétele az átlagos kockázatú lakosság szűrése, az időben történő felismerés, a rákmegelőző állapotok korai kezelése. A vastagbéldaganatok előfordulása és az ebből eredő halálesetek száma sürgeti Magyarországon a szervezett vastagbélszűrés országos kiterjesztését. Előtte azonban szükséges egy olyan szervezési és szűrési modell kipróbálása, amely megvizsgálja, hogy hogyan lehet hatékonyan elérni, mozgósítani és szűrni az érintett lakosságot.

Az ÁNTSZ kísérleti programjában a vastagbélszűrés szervezéséhez a Csongrád megyei háziorvosi praxisokat szólították meg, közülük 115-en csatlakoztak a kezdeményezéshez. A körzetekhez tartozó 50-70 év közötti lakosok meghívást kapnak a szűrővizsgálatra, amihez a háziorvosukat kell felkeresniük. Ennek a modellprogramnak a tapasztalatait, a felmerülő problémákat és a szűrés országossá tételét segítő adatokat egy tanulmányban foglalják össze, ami a szakmapolitikai döntéshozókat támogatja a szűrés országos kiterjesztésének  megtervezésében.

Fontos kiemelni, hogy a méhnyakszűrési, és a vastagbélszűrési program keretében elvégzett vizsgálatok nem járnak fájdalommal, egyszerűen elvégezhetők. Az ÁNTSZ kéri és egyben biztatja azokat, akik meghívó levelet kapnak, hogy éljenek a felkínált ingyenes szűrés lehetőségével!


További információk:
https://www.antsz.hu/projektek/tamop_613_szuroprogram

A méhnyakszűrést népszerűsítő, a „Három nő” c. film szabadon megosztható, beágyazható:
http://youtu.be/RbYhRUudH0k