orszagos_intezetek.png
gyermekalapellatas_hu.png
egeszseg_hu
banner_egeszsegfejlesztes_folyoirat.png
Méregközponti bejelentés
norveg_vedono.png

ZÁRÓRENDEZVÉNY, Budapest 2015.06.11.

2015.09.17. Nyomtatás
Twitter

A Pilot jellegű szűrőprogramok (védőnői méhnyakszűrési illetve vastagbélszűrési programok) kiterjesztésének támogatása c. projekt egyik kiemelt célja, hogy a védőnőket felkészítse és bevonja a népegészségügyi célú méhnyakszűrésbe, valamint támogassa aktív szerepvállalásukat a megelőzésben. A projekt másik kiemelt célja, hogy támogassa a vastagbélrákból eredő halálozás jelenlegi kedvezőtlen irányának megváltoztatását. 2015 júniusára elértük, hogy a védőnői méhnyakszűréshez szükséges ismereteket elsajátító védőnők számra elérte az 1500-at, és ezzel együtt közel 100 ezer méhnyakszűrési meghívó került kiküldésre. A Projekt másik eleme, a vastagbészűrési modellprogram is befejező szakaszába érkezett. Ezen eredmények eléréséhez igazítottuk a Projekt Zárórendezvényének időpontját, melyre 2015. június 11-én került sor a Falk1 Rendezvényközpontban, Budapesten.

A rendezvényre meghívást kaptak az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkárságának döntéshozói, az ÁNTSZ tudományos háttérintézményeinek vezetői, érintett szakemberei, a TÁMOP társprojektek képviselői, az érintett civil- és szakmai szervezetek képviselői, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal vezetői, a megyei tisztifőorvosok, a megyei vezető védőnők, szűrési koordinátorok, az egészségügyi képzőhelyek képviselői, valamint a Projekt munkatársai.

A Nyitórendezvényt megtisztelte jelenlétével az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviseletében Dr. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár, aki ezzel együtt köszöntötte az esemény résztvevőit és megnyitotta a rendezvényt. Köszöntő beszédet tartott továbbá Dr. Paller Judit mb. országos tisztifőorvos.

Dr. Kovács Attila helyettes országos tisztifőorvos a szervezett népegészségügyi célú szűrések aktuális helyzetéről adott keresztmetszetet a rendezvény résztvevőinek. A méhnyakszűrési alprojektet, annak eredményeit Dr.  Koiss Róbert nőgyógyász-onkológus főorvos, a Projekt szakmai vezetője mutatta be. A méhnyakszűrés oktatása a jövőben a védőnők graduális képzésének részévé válik. A bevezetéssel kapcsolatos tapasztalatokról Dr. Tobak Orsolya, a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karának főiskolai docense beszélt. A vastagbélszűrési alprojekt eredményeiről Dr. Kovács Rita, a Projekt szakmai koordinátora adott összefoglalót.

A rendezvény szünetében tartott fogadás lehetőséget kínált a résztvevők számára a kötetlen eszmecserére, az elhangzottak értékelésére.

A program délután a „Három nő” című, a védőnői méhnyakszűrést népszerűsítő film vetítésével folytatódott, majd ezt követően az érdeklődők a Projektet bemutató oktatófilmet tekinthették meg.

Előadások